Ha érdekelne, tán megkérdeznéd egy napon:

           Nem fáj?

S ha rád figyelnék, tán azt felelném neked:

Nagyon.

De minden percben érzem amit érzel. Tán ezért

Hagyom.

Látod, döfködi hátamat a tüske,

orromat tépi maró gázok füstje.

Mit érdekel?

De ha nem érzem bőrömön bőröd, kezemben kezed,

arcomon arcod

Szívem vasszögön

térdepel.

Látod, parázs ég a talpam alatt,

éjjel szöges ágyon fekszem hanyatt.

Nem figyelek oda.

Hisz csak karodban nyugodnék, csak édes öledben ringnék

szelíden

messze s

Tova.

Fakír vagyok, kinek te vagy a kínpad.

Miattad lettem észrevétlen, színvak.

Mégis hagyom.

Nem vagyok őrült, nem vagyok más vagy mutáns.

Nekem is fáj.

Nagyon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.