Badacsony... Kiérek a Délibe és már tűkön ül a bennem élő gyerek, aki egész évben a balatoni nyaralást várta. Felszállok a Budapest-Tapolca járatra, feldobom a cuccom az egymillió éves vasrácsra és belesüppedek a még nála is öregebb bőrülésbe, amin tán még nagyapáink is ültek. Körbeleng az igazi, utánozhatatlan vonatszag, majd döcögve, nehézkesen elindulunk a vulkánok felé. Imádom ezt az utat, ezerszer végigjártam. Előkerül a könyv, lassan  hangolódom rá Krúdyra, amikor elrobogunk Gárdony mellett. S ahogy Szindbád bevallja: "szeretett alvó fiatal leányok álmában előjönni" a hangosbemondó is kinyögi jellegzetes hangján: Székesfehérvár, Székesfehérvár. Már estefelé jár, alig ülünk a vonaton, így a régi hajós megmutatja igazi arcát: "halála után elszökdösött a kriptából, s útja elvitte olyan helyekre, ahol legfeljebb egy női vállra emlékezett". Már Almádiban járunk, lassan ránkgörbül az este, s az óriás tó körül hunyorogni kezdenek az égve hagyott lámpák fényei. Tudom, legközelebb csak Füreden állunk meg, de utána .. utána jön a kedvenc kanyarom, amit ha elhagyunk, már csak egy dologra vagyok képes: kikönyökölök az ablakon és próbálom kisilabizálni a sok torony közül azt az egy bazalttemplomot, aminek zöld a teteje és maroknyi kis házikók gyülekeznek köré. Megérkezem. Alig ülünk már páran a vonaton, s most én is leszállok. Üres a pályaudvar, bágyadtam néz rám az ásítozó peronőr. Szinte rohanok, hogy végre odaérjek, középre, a hegyeim közé, abba a furcsa középpontba, ahol valahogy mindig megnyugszom, érjen előtte bármilyen zűrzavar. 

Felkanyarodom a kis házhoz, fürkészem, hogy tavaly óta mi változott. A kút megvan, egyre bátrabban nyújtózkodnak rajta a szőlőkacsok. A kis kert itt-ott gazos, de újfent elképedek rajta, hogy még az idei zord tél sem tudta eltüntetni anya keze nyomát. Büszkén áll középen az almafa, s észreveszem, hogy három diófa kezdemény próbál hozzá felnőni. Holt fáradt vagyok ugyan, de visznek a lábaim, egy éve várom a pillanatot, hogy kiüljek a hűvös szélbe, s körbenézzek. Leérek a partra, hanyattdőlök. Fent ezer csillag, balomon a jellegzetes koporsó szerű hegy s a piramis alakú Gulács, a hátam mögött pedig óvón magasodik a szőlővel futtatott hegyoldal és előttem... ott van előttem az egész Balaton. Vihar van. Nem dörög, nem esik, csak fel-felvillan egy-egy pontja az égnek, mindig máshol. Morcosan hullámzik a víz, de érzem, hogy biztonságban vagyok ezen a tenyérnyi helyen, a vulkánok között. Ezer gondolat cikázik a fejemben, de minden fuvallat kilök egyet belőle, s pár pillanat múlva már eszembe sem jut, mi van a hegyeken túl. Elfelejtem a munkát, s azt is, hogy egyszer hétfő lesz megint. Nem érzek fájdalmat és nehézséget, minden kiszáll belőlem. Kalapál a szívem, s csak hallgatom, ahogy az óriás csöndben visszaverődik minden dobbanás. Olyan, mintha egy hatalmas tenyéren ücsörögnék, s nem tudok nem őszinte lenni. Hirtelen bevallok mindent. Elismerem, hogy apró lettem megint, s hogy ismét nem tudtam úrrá lenni a tébolyomon. Bevallom, hogy felrúgtam magam körül ami jó volt és, ahogy szoktam, egy gigantikus piros filccel könyörtelenül magam köré húztam egy talpalatnyi helyet, ami mostmár nagyon szűk. Beismerem, hogy jottányit sem tudtam engedni belőle, de már bánok mindent és fogalmam sincs, hogyan fordíthatnám vissza. Elismerem azt is, hogy tehetetlennek érzem magam. Majd kétségbeesem, mert ha akarnám se tudnám megmagyarázni, miért őrjöngtem, toporzékoltam, vetkőztem ki magamból. Végül belátom, jó ide elmenekülni, minden elől, s nem gondolni arra, mit takarnak el a hegyek. 

Lassan kinyitom a szemem és ezer csillag köszön vissza rám. Érzem, hogy csillapodik bennem az ámokfutó, aki már nagyon szégyenli magát, itt a bölcsen magasodó vulkánok között. Gondolatban elkezdem kiradírozni a piros vonalamat, de csak titokban, meg ne tudja senki. Nagy levegőt veszek, és megpróbálok átlépni rajta. S bár a hegytetőnek ma nem megyek neki, holnap elindulok felfelé újra, hátrahagyva a piros filcemet. Talán egy másik úton és talán kicsit bölcsebben. Nincs mit tenni, hiába a félelem, az óvatosság, a kétségek.. vonzz az a fránya csúcs. Nem tudok nem gondolni rá. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.