"Csodák márpedig vannak! - mondta a messziről jött bájital készítő, akinek az életében mindennapos a lehetetlen, kilátástalan helyzetek megváltoztatása egy pillanat alatt - tudja, engem nagyon sokan keresnek meg. Ki ki elmeséli a maga személyes tragédiáját. Úgy érzem, minden szívfájdalom egyenrangú. A szeretteink elvesztése, egy szerelmi csalódás, egy gyógyíthatatlan betegség. Mindegyik veszteség, amelyet úgy érezzük pótolnunk kell, azonnal, még akkor is amikor valami egészen megismételhetetlen tűnik el az életünkből. Amikor ezt a mondatot hallom : nincs már több reményem ... elveszett a hitem ... mindennek vége ... tudja, én ilyenkor arra gondolok, csodák márpedig vannak! A hit abban, hogy semmi sem hiábavaló, hogy mindennek van oka, és értelme, képes megváltoztatni emberi sorsokat, reményt ébreszt és erőt ad, mégha maga a létezés egy hajszálon is függ csupán. Egyszer megkeresett egy asszony. A férje odaveszett a háborúban és egyetlen gyermeke élet és halál közt lebegett, minden egyes levegővétel egy egy újabb ajándék volt. Nem hitt már semmilyen gyógyszerben, kezelésben, annak ellenére, hogy orvos volt és több mint húsz éve minden egyes napon emberi életek felett döntött. Kijárta az iskolát, a legjobb sebész hírében állt hazájában. Akkor, azon a napon mégis engem keresett meg, a bájital készítőt, mert úgy érezte, a tudománya megállt, nem talál már más kiutat. Leült velem szemben, s én láttam rajta, minden reményét a kezembe helyezte. Nagy volt rajtam a felelősség, hiszen a fia történetét hallva nem tudtam volna az állapotát illetően hiú reményekkel kecsegtetni. Ennek ellenére, a nőben oly erősen élt a vágy, olyan szilárdan hitt abban, hogy a fiának élnie kell, lélegeznie kell, még szeretnie kell, hogy hirtelen úgy éreztem, én vagyok az akit meg kell menteni. Elszégyelltem magam, mert nem tudtam neki semmit javasolni, tanácsolni, ígérni, annak ellenére, hogy minden butéliám tele volt jobbnál jobb szerekkel, varázsitalokkal. Végül ránéztem, és ezt mondtam neki : Tudja asszonyom, ami ezekben az üvegekben van, mind szemfényvesztés csupán. Nem találtam fel semmilyen csodaszert vagy elixírt, mely minden sebet begyógyít vagy életre kelti a holtakat. Amit ezekbe a palackokba rejtettem az maga a remény, az emberi hit, melynél nincs erősebb gyógyszer, nincs erősebb mágia. Ennyi csupán a titok, hiszen, ha kezébe adom valakinek a kilátást, a lehetőséget, mégha közvetve is, de elindítok benne egy folyamatot, ami jelentheti egy új élet kezdetét, vagy egy régi élet újjászületését. Az ember szívében rejlő hitnél és akaratnál nincsen erősebb gyógyír! Azzal az asszony felállt és távozott az üzletemből. Nem tudom hogy a fia életben maradt e, csak annyit tudok, évekkel később megláttam egy újság címlapján, amiben mosolyogva nyilatkozott arról, hogy megalapította az első rákos gyerekeknek otthont és kezelést nyújtó intézményt. Tudja, nekem csoda az, amikor emberek felállnak és tovább lépnek. Amikor egy barát leül mellém, és csak vigyáz rám amikor sírok, mert bánatom van. Amikor életem utolsó perceiben fogja a kezemet az aki miatt addig éltem. Amikor nem várt helyről nem várt reménysugár érkezik. Amikor ezt látom, akkor érzem csak igazán, csodák márpedig vannak! "

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.