Mindenkinek vannak elméletei...Van akinek egy életre szóló, megdönthetetlen, mindent felülíró eszme vezérli az életét, de nekünk halandóknak naponta születnek elméleteink, amiket rendszerint megdönt vagy egy hozzánk közel álló, vagy akár egy, az utcán mellettünk elhaladó ember. Az én elméletem, ami a Földön eltöltött alig negyed-évszázados pályafutásom alatt egyenlőre nem dőlt meg, és azt hiszem, soha nem is fog az az, hogy minden ember szép, akárhonnan is nézzük, akármi is a trend, akárki akármilyen divatot követ vagy diktál.

   'Linának' (akihez genetikai és érzelmi kapcsolat is köt) igen sajátos elmélete van ... Nagyon zárkózott, úgy igazán senki nem ismerheti meg. Minden kíváncsiságom és minden "fejtsük meg mitől vagy boldogtalan" - módszerem ellenére, nem tudtam meg, ugyan drága testvérem miért érzi úgy, hogy nem neki áll a világ. Mindig optimistának mutatja magát, de sokszor ott ül a szeme sarkában a csalódottság, és az a bizonyos végtelen szomorúság, amit még Halász Juditnak sem sikerült leénekelni az arcáról. Így telnek mindennapjaink kávé és néha néha cigaretta mellet , megbeszélve minden gondunkat, bajunkat, kételyünket és aggodalmunkat, de azért azt is hozzá kell tennem, hogy ő azon kevés személyek közé tartozik az életemben, akik úgy meg tudnak nevettetni hogy a könnyem is kicsordul. Szóvak Lina éppen indulóban volt otthonról, értéktelensége teljes tudatában, majd búcsúzóul a tükörbe nézve , mielőtt kilépett volna az ajtón, megállapította ismét magában, hogy ennél pocsékabbul már ki sem nézhetne, de beletörődött koholt sorsába és nyakába vette a várost. Ahogyan a megállóban a buszra várt, odalépett hozzá egy ismeretlen férfi egy csokor virággal a kezében . ( Jogosan tette fel magában a kérdést Lina : Tegyek úgy mintha észre sem venném, vagy csak szimplán hívjam rá a mentőt? ) Majd a fiú lelkes unszolására elfogadta a virágcsokrot, és enyhe zavarral az arcán igyekezett minél hamarabb felszállni a begördülő buszra, de pechjére a fiú is felszállt. És íme a várva várt magyarázat : A relytéjes idegen meglátta benne azt, amit minden ember láthat benne, amitől ő szép, páratlan és megismételhetetlen. Hogy sugározza magából a jót és a szépet, hogy értékes és szeretetreméltó, akármilyen jól titkolja. Hogy örökölte a nagyapjától azt a páratlan tulajdonságot, hogy a rajzai és a képei által még a leghitetlenebb is észreveszi hogyan komunikál egy művész a világgal a művein keresztül.

   És bár igen furcsa és napjainkban nem megszokott jelenség, hogy csakúgy egy ismeretlen ember rávilágít arra, hogy amit kifelé kommunikálunk az érték, Lina elmélete aznap mégiscsak megdőlt. Ha nem is egy életre, de legalább kizökkent monoton önútálatából. És azt hiszem,  ennek éppen itt volt az ideje....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trulla 2010.07.02. 06:30:38

Eláruljak valamit? Én sem tudom, hogy miért érzem úgy, hogy nem nekem áll a világ... :) úgyhogy elég nehéz lesz megfejtened..:)
És köszönöm!! :):)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: