Halina átlagos lány volt. Az élete hétköznapi mederben folydogált napról napra, óráról órára, percről percre. Reggel felkelt, kávé, zene, zuhany, omlett, város, kipufogó, ajtó, páternoszter, asztal, szék, papír… Ebédszünetben merengett az időjárás szeszélyén, ha bókoltak neki a körmét rágta,s a haja mindig fel volt tűzve, pedig majdnem a derekáig ért már. Átlagos fizetést kapott, átlagos életet élt, és talán nem is vágyott többre. A szabadnapjain szeretett olvasgatni, megszámolni a héten hány levél száradt el egyetlen páfrányán, és nagyon szerette amikor váratlan hívást kapott egy téves számról, egy ismeretlen embertől. Egyszer látott egy filmet, amiben így indult a Nagy Szerelem. Úgy hitte, majd felveszi a kagylót, beleszól egy idegen, akinek hallja majd a mosolyát a kagyló másik végén, aztán beszélgetni kezdenek valamilyen megmagyarázhatatlan késztetéstől vezérelve, és legközelebb már nem téves lesz a hívás, hanem őt fogja hívni, magát Halinát. És Halina elképzeli, hogy milyen lehet a haja, a bőre színe, milyen magas és hány gombóc fagyit tud megenni egyszerre. Tudni fogja majd, hogy hány gyermeket szeretne, hogy egy átlagos albérletben lakik egy páfránnyal és egy átlagos pókkal a sarokban és hogy bár nem egészen úgy néz ki ahogyan holdvilágos éjszakákon elképzelte, azért mégis nagyon fogja szeretni, mert úgy világol a lelke. Aztán hazaviszi a húsvéti vacsorára, ahol a leendő anyósa teasüteménnyel kínálja majd, ami ugyan száraz és ízetlen, Halina mégis falni fogja, csak hogy lássák, valóban illedelmes lány. Aztán egy átlagos estén letérdel  majd elé Téves Hívás, és ujjára húzza a gyűrűt, sírás, nevetés, kacagás a múlton, könnyes szemek, gömbölyödő pocak, páfrány, pók a sarokban, ízetlen teasütemény és igen, Halina boldog. Nem nagyon csak éppen annyira, amennyire kell. Aztán egy hófödte délutánon melléül a kislánya, aki még nem nő, de már nem is gyermek, és megkérdezi, hogy anya, te hogyan ismerted meg apát? Igen, Halina ezt a részt várja a legjobban, ez a legizgalmasabb az egész történetben, mert ekkor elmeséli majd, hogy az egész egy félreértés volt, de sorsuk eleve elrendeltetett, és nem lehet véletlen, hogy Téves Hívás több ezer telefonszámkombináció közül pont az övére hibázott rá .- Ennél a mondatnál nosztalgikus kacaj csendül majd fel, és olyan titkok gyűlnek majd a szeme sarkában amit csak ő ismer és amit soha nem feled majd el. - És hogyha csak egyetlen számot másként tárcsáz, akkor Te kislányom most nem ülnél itt mellettem ezen az átlagos téli délutánon. Ekkor a gyermek szemében eddig ismeretlen tüzek kezdenek lobogni, és álmokat sző arról, hogy az ő párja is egyszer majd egy véletlenek sorozatára fűzött láncolat végpontjaként őreá talál majd ugyanúgy, ahogy Téves Hívás egykor Halinára.

Ezek a gondolatok foglalkoztatták leginkább Halinát, olyannyira, hogy rögeszméjévé vált ez a fantáziakép, és egy átlagos szabadnapján elővette a vaskos sárga telefonkönyvet és pontosan 624 ismeretlen számot tárcsázott fel reménykedve abban, hogy egyszercsak a kagyló másik végén egy beszélgetés kezd majd pöndörödni egy átlagos délután kétségbeesett percében. Aztán beeseteledett, és Halina tudta, mostmár illetlenség telefonálni, így hát félretette a piros készüléket és megkente magának a szokásos szerda esti szendvicsét. Eltelt egy hét és Halina egyre inkább röstellte, hogy ilyen ostoba módon kifordult átlagos élete az átlagos mederből, sőt rettegett, hogy  rájön majd valaki a 624 felhívott ismeretlen ember közül, hogy ő bizony egy idegeneket zaklató telefonbetyár. Aztán este lett, majd reggel és csütörtök lévén a postás csilingelt a telefonszámlával a kezében. Egészen átlagos forma volt, oldaltáskája unottan csüngött vállain, és végtelenül közönyösen nyújtotta át az igen vaskos számlát. Halina felnyitotta a borítékot, és amikor meglátta, hogy átlagos fizetésének majdnem a fele ostoba fantazmagóriájának köszönhetően a telefonszámla kiegyenlítésére megy majd el, hirtelen megcsapta egy fullasztó légáramlat és az átlagos postás átlagos karjaiba omlott. Majd este lett és reggel, pöndörödni kezdett egy beszélgetés, mely hosszan folydogált át Halina vérkeringésén, a páfrány porig száradt, az átlagos póknak átlagos halála lett, lágyan ringtak az évek tova, és Halina azon kapta magát, hogy omlós képviselőfánkot majszolgat a sarki cukiban az átlagos postással. Szárnyra kapott a hír, a hétköznapi lányról, akit véletlenekből szőtt láncolatok sora vezetett el átlagon felüli végzetéhez. S amikor elérkezett a perc, és a lányka, aki még nem volt nő, de már nem is volt gyermek megkérdezte édesanyját egy átlagos téli délutánon, hogy hogyan ismerte meg az apját, Halina annyit válaszolt csupán: kinyitottam az ajtót. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.